Egyházi levéltárak „Az év levéltári kiadványa” 2013. évi díjazottjai között

Shvoy Lajos amerikai útja (DVD kiadvány), 2013

„Az év levéltári kiadványa" 2013. évi díjazottjai között ismét szerepeltek egyházi levéltárak. A forráskiadványok kategória első díját a Székesfehérvári Püspöki Levéltár című Shvoy Lajos székesfehérvári püspök amerikai útja, 1937 című DVD kiadványa nyerte, ami a maga módján úttörő vállalkozás volt. Ugyanebben a kategóriában a II. díjat Padányi Bíró Márton veszprémi püspök végrendeletének kiadásáért a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, a III. díjat pedig a Piarista Levéltár Tanácsköztársasággal kapcsolatos forráskiadványa kapta.

A levéltári szakmai kiadványok (segédletek) kategóriájában szintén egyházi levéltár, a Prímási Levéltár kapta az első díjat az Archivum Ecclesiasticum Vetus iratsorozat jegyzékéért, amelyet Fodor Nóra és Szőnyi Tamás szerkesztettek.

Végül a monográfiák és tanulmánykötetek kategóriájában III. díjas lett a Szende Ákos Piarista eszmék és sorsok a 20. századból című tanulmánykötete, amelyet szintén a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára adott ki.

„Az év levéltári kiadványa” díj ünnepélyes átadó rendezvényére 2014. január 29. 11 órától került sor az ELTE Egyetemi Könyvtár dísztermében (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.), ahol a díjakat Gyimesi Endre miniszteri biztos adta át. Az eseményről a Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió készített filmhíradót:

 

Lásd még: http://szfvar.katolikus.hu

 
CsatolmányMéret
Meghivo_Az_ev_leveltari_kiadvanya_2014.pdf265.09 kB